Ezt a kérdést forszírozom már napok óta. Mindenki azzal jön, az idő mindent megold. De nekem ez csak azt jelenti, hogy megtanít elfogadni egy olyan dolgot, amit nem akarok elfogadni. Pontosabban nem is megtanít, hanem belekényszerít. Mert mit tudsz tenni? Vagy felvágod az ereidet, vagy vársz...

De mire kell várni tulajdonképpen? Egy új szerelemre? Vagy elfogadni, hogy vége? Vagy átlátni a miérteket? Vagy mindez egyszerre?  Pár hónap múlva tudni fogom a választ, de az még olyan sok idő.

Szóval, míg mindenki szerint megold mindent az idő, szerintem kínoz. Mert, amikor egy-két nap telik el, akkor ott legbelül olyan, mintha csak külön töltenétek egy hétvégét. Ő elutazott a nagyszüleihez, amíg én a szüleimet látogatom meg. A belsőm azt hiszi, nyugi, úgyis találkoztok nemsokára. Aztán eltelik egy hét. Akkor már kezd a belső frusztráció megjelenni. Nem érti szegény, hol van az, amit évekig megkapott. Éhezik. Aztán, amikor már hetek telnek el, akkor szinte majd éhen hal. És kezdi érzékelni, hogy itt bizony nem jön az éltető erő, ha csak nem más táplálék után néz. Az viszont nem olyan könnyű. Nehéz hozzászokni a szikkadt kenyérhez, mikor hónapokon vagy éveken keresztül kaviárt kapott. Persze, volt egy-két böjtölős nap, de lehetett tudni, hogy egyszer megint kerül kaviár az asztalra.

Biztos vagyok benne, hogy megint kapok majd belőle, de most jó pár napig, hétig, hónapig, akár évig is szikkadt kenyeren élek majd.

Vagy mégsem?

Végülis, ha megcsinálom bundás kenyérnek, akkor még akár új ízt is kipróbálhatok. De nehéz beletenni a forró olajba azt a szikkadt kenyeret. Mert akkor valami új jön. Azt meg bármennyire is szereti az ember, éppen ugyanannyira fél is tőle.

Tudom, hogy lesz bátorságom bundás kenyeret csinálni, sőt, az is lehet, hogy pirítós lesz belőle. Csak nehogy a kenyerem odáig szikkadjon, hogy a kukába végzi...

Szóval, figyeljetek oda Ti is! Ez az egész, ami most velem történik egy hatalmas lecke. Meglehet, ha nem történik az, ami történt, akkor sosem jövök rá arra, amire ez alatt az egy-két hét alatt jöttem rá. Arra, hogy nem is volt minden olyan tökéletes, mint hittem.

Időnként tedd fel magadnak a kérdést! Elég az, amiben vagy? Mivel lenne kicsivel jobb, vagy több? Ha rájöttél, üljetek le, és beszélgessetek róla! Mindketten! Változtassatok! A változás jó! És ha apránként nem változtattok, akkor egyszer egy hatalmas változásban találod magad, ami viszont nem lesz olyan jó!  Sőt, baromi rossz lesz. Azt meg ki akar magának?