Sokszor elbizonytalanodom. Vannak napok, amikor meggyőződésem valami, és úgy hiszek benne, mint abban, hogy Isten létezik. Aztán néha előfordul, hogy elveszítem a hitem. Nem Istenben, hanem abban, hogy minden okkal történik és fontos része vagyok az egésznek. Hogy terve van velem a sorsnak és nem hiába vagyok itt. Nem hiába kapok új feladatokat. Ilyenkor rossz.A bizonytalanság. Fel tudja emészteni az embert. Aztán, mintha valaki vagy valami belelátna a fejembe, éppen történik valami, ami megint visszazökkent a hitbe. Olyankor mosolygok egyet. Magamban. Nehogy azt higgyék az emberek körülöttem, megbolondultam. De előfordul, hogy 5-10 perc után veszem észre, hogy a mosoly már vibrál kifelé, a szám egy szép ívet rejt, vagy nem is annyira rejt magában. És akkor hirtelen észhez térek. Rájövök, hogy lehetetlen ezt a mosolyt lekaparni magamról. Ilyenkor vagyok boldog. Ilyenkor érzem megint, hogy minden okkal történik. Épp ma hallgattam meg Popper Péter egyik előadását. Szerinte a boldogság nem állandó. Egy pillanatra lehet boldog az ember, de évekre, hónapokra, hetekre, napokra vagy akár órákra nem. Megértettem amit mondott. Az jutott akkor eszembe, hogy a boldogság nekem az, amikor izgágán ülsz az első, második vagy harmadik randevún, érzed a szikrát, izzik a levegő köztetek. Ez még nem a boldogság, csak annak az előszele. De amikor ültök a moziban, az étteremben, a ringlispilen vagy a mekiben, és a kezét kezded érezni a combodon vagy a kezeden... Na az a boldogság. Tudod, amikor belül hirtelen melegség tölt el, és azt érzed, ott vagy épp, ahol lenned kell, a legjobbkor a legjobb helyen. Az a pillanat a boldogság. Amit akkor érzel. És igaza van a Mesternek, bármennyire is szeretnénk, azt, amit akkor, abban a másodpercben, ne adj' Isten percben érzel, nem hogy holnap nem fogod már érezni, de 10 perc múlva sem. Hacsak nem jársz sűrűn randira más-más delikvenssel. És hálásnak kell lenni ezekért a pillanatokért, de azt is el kell fogadni, hogy ez nem állandó.

Alapvetően nekem az is ilyen érzés, amikor felteszem a kérdést, hogy valóban okkal történik minden? Okkal hagy el az, akivel azt hitted, akár az egész életedet is leélnéd, és gyerekeket szülnél neki és hozzámennél azonnal feleségül, és minden rigolyájával együtt elfogadod?! És aztán jön egy olyan dolog, ami egyszerűen megadja a választ: IGEN! Akkor az olyan boldogság, ami arcon csap. És csak rázod a fejed- persze megint csak magadban-, és azt gondolod, ezt nem hiszed el. Ilyen a világon nincs. És akkor megint teljességgel bizonyos vagy abban, hogy ennek így kellett lennie. Teljen el közte egy hét vagy fél év.

Szerencsés ember vagyok, mert történt már velem olyan törés, ami szinte depresszióba sodort. De időben léptem, időben észrevettem, miért történt. Egy év múlva... Na jó, lehet, hogy az egy kicsi sok idő. DE! Mivel akkor ez megtörtént, és újra nehéz helyzet elé állított az élet, vissza tudok emlékezni arra az időre, és tudok egyet mosolyogni és arra gondolni, ha akkor egy év alatt, keresés és agyalás és mindenféle spiritualitás nélkül rájöttem, miért történt akkor az velem, akkor most, ilyen képzettséggel, kisebb fajta spiritualitással és okosabban, tapasztaltabban talán nem is kell eltelnie egy évnek. Elképesztően jó érzés úgy megélni egy csalódást, hogy közben tudom, most valami jobb és nagyobb jön! Hát még úgy, hogy ilyen gyorsan.

Nem új szerelemre gondolok természetesen. Legyen elég annyi, hogy ma már nem azt mondom, ha a szobámban rajtam kívül nincs senki, vagy az edzőteremben, hogy egyedül vagyok, hanem azt: Jól érzem magam magammal! Nem egyedül töltöm az időmet, hanem magammal foglalkozom. És tudod mit? Ez nem önzőség. Ez a természetes! Csak a világ valamiért elcsúszott egy banánhéjon, és beverte a fejét. Ezért gondolják sokan azt, aki egyedül van, az magányos is.

Emellett pedig, ami igazán fejbekólintós volt, az a munkahelyem való előrelépés. Nem akartam, de kicsúszott a főnököm előtt, hogy hihetetlen, hogy az élet egyik részről elvesz, másik részről ad. Lehet, hogy nem azonnal, de valamilyen szinten a mikor rajtad is múlik! Engem fentről már valaki rugdosott valószínűleg, hogy lépjek ki abból, amiben vagyok, mert más dolgokkal kell most foglalkoznom. Olyan erősen rúgott, hogy már belefájdult a fenekem, de bátran jelentem, már nem fáj! És Neked?